Amerikai felmérések szerint az emberek nagy része (több mint 40 százaléka) sokkal kevesebbet alszik, mint kéne. A mai rohanó világban nehéz pihenni, kikapcsolni, és sokszor még az alvásidőn is megpróbálunk spórolni annak érdekében, hogy több minden beleférjen a napunkba.
Ilyenkor történik az, hogy sokáig ébren maradunk, majd másnap korán reggel alig tudunk elindulni munkába. A friss kutatások azonban alátámasztották: Igen komoly következményei lehetnek annak, ha huzamosabb ideig kevesebbet alszunk a kelleténél.
Amellett, hogy egésznap szinte használhatatlanok vagyunk, fejfájás is gyötörhet bennünket akkor, ha nem aludtunk eleget az elmúlt időszakban, a fáradtság, és a folyamatos ásítozás mellett pedig még az ingerlékenység is megtudja nehezíteni a napunkat.
Mi történhet akkor, ha rendszeresen kevesebbet alszunk a kelleténél?
Alváshiányról akkor beszélhetünk, ha valaki rendszeresen nem tud eleget, és elégséges minőségben aludni. Nem ritka, ha az emberek az alvás rovására szórakoznak, tanulnak, vagy éppen dolgoznak, sokan nem veszik komolyan azt, hogy akár már egy napi kialvatlanság is okozhat károkat a szervezetünkben.
Tudományos tény, hogy az agyi kapacitásunkra is negatív hatást gyakorol a nem-alvás, emellett problémánk lehet a koncentrációval és a memóriánkkal is.
Egyesek szerint ha kimerültek vagyunk, akkor sokkal hamarabb elkaphatjuk a különböző betegségeket, ugyanis négyszer esélyesebb, hogy ledönt a lábunkról már egy egyszerű nátha akkor, ha kimerültek vagyunk. Emellett az alváshiány következtében az agyunk prefrontális kérgébe is kevesebb vér jut, agyunk ezen területe pedig a kritikai gondolkodásért, illetve a döntéshozatalért felelős.
A rossz alvás hatására bőrünk állapota is elkezdhet romlani, akik ugyanis rendszeresen kevesebbet alszanak a kelleténél, azok gyakran küzdenek gyulladt pattanásokkal, és különböző kiütésekkel.
Így tudja a fény befolyásolni az alvásunk minőségét
Akkor, ha egy társaságban megkérdezzük a jelenlévőket arról, hogy véleményük szerint leengedett, vagy felhúzott redőnyökkel jobb aludni, nagy valószínűséggel a válaszok nagyon eltérőek lesznek.
Vannak, akik el sem tudják képzelni azt, hogy teljes sötétségben térjenek nyugovóra, ennek ellenére, azok számára, akik nehezebben tudnak elaludni valóban problémát okozhat a kintről beszűrődő zaj, és/vagy fény, illetve a hőmérséklet is. És ők nincsenek kevesen!
Egy felmérésből kiderült, hogy a lakosság közel 30 százaléka szenvedett már az élete során álmatlanságtól, ilyenkor pedig bármit megtennénk, hogy azonnal el tudjunk aludni. Az esetek nagy többségében az emberek azért vásárolnak redőnyt, hogy megóvják magánéletüket, illetve hogy a nyári forróság idején be tudjanak sötétíteni.
Kevesen gondolnak csak bele abba, hogy egy jó redőny akár az alvásminőségünkön is képes javítani, ha tehát a pihentető alvás a célunk, akkor azt egy modern alumínium redőnnyel is elérhetjük.
Számtalan kutatás kimutatta már, hogy a mély, pihentető alvás egyik alapja a teljes sötétség, az pedig köztudott, hogy a redőny az egyetlen árnyékoló a piacon, mely képes 100 százalékos fényzárást biztosítani számunkra.