A tartalomból..
Oszd meg

Az elmúlt időszakban óriási viták alakultak ki a mesterségesen előállított hússal kapcsolatban. A gazdák nem biztosak benne, hogy ezt a készítményt egyáltalán nevezhetjük-e húsnak, a vegánok pedig abban nem értenek egyet, hogy a laboratóriumi körülmények között létrehozott hús vegán vagy sem.

Ennek ellenére az Egyesült Államokban már engedélyezték a mesterségesen előállított húsok forgalmazását, mely bár valójában állati eredetű, mégsem tenyésztett és levágott állatból származik. Utánajártunk most annak, hogy mennyire egészséges, és milyen körülmények között állítják elő ezeket a húsokat, sőt, azt is megtudhatjuk, hogy mit gondolnak róla azok az emberek, akik már megkóstolták.

Így állítják elő a termesztett húsokat

A mesterségesen előállított csirkehúsok forgalmazását nemrégiben engedélyezték az Egyesült Államokban. Az engedélyező hatóság, illetve az eljárást támogató szervezetek azzal érveltek a mesterségesen létrehozott húsok mellett, hogy így idővel akár teljesen meg lehetne szüntetni az állattenyésztést, mely nagyon sokszor állatkínzással felérő körülmények között zajlik. Emellett a környezetszennyezés mértékét is le lehetne csökkenteni ezzel a modern eljárással.

Napjainkban világszerte több mint 150 cég dolgozik azon, hogy a mestereségesen előállított húsok közül minél előbb ki tudjanak kerülni a forgalomba a hal, – a sertés, – a marha, vagy éppen a bárányhúsok.

A laboratóriumban termesztett húsok előállításához a szakemberek állati sejteket használnak fel. Ez származhat élő állatból (megtermékenyített petesejt) vagy speciális sejtbankból is. A sejtet egy rozsdamentes acéltartályba, úgynevezett bioreaktorokban kezdik el tenyészteni, melyek kifejezetten úgy lettek kialakítva, hogy elő tudják segíteni a sejtek tömeg növekedését, vagy replikációját.

Tehát a mesterségesen előállított hús ugyanabból a sejtből lesz, mint a levágott állatok húsa. A különbség az, hogy ebben az esetben egyetlen állat levágása sem szükséges ahhoz, hogy mi, emberek húst tudjunk enni.

Ilyen hatással lenne az életünkre a mesterséges húsok fogyasztása

A mesterségesen előállított hús vonzereje leginkább abból fakad, hogy egyre több ember számára fontos az állatvédelem, és a környezetvédelem. A Farm Forward is beszámolt arról, hogy a kutatók szerint a sejttenyésztett húsnak kulcsfontosságú szerepe lesz egy fenntarthatóbb étrendben.

A szakemberek biztosak benne, hogy a mesterséges módon előállított húsok teljes mértékben meg tudnák változtatni az ember étkezési szokásait, ez pedig óriási hatást gyakorolna a minket körülvevő élővilágra is. Azok, akik már kóstolták a mesterséges módon előállított húsokat, elmondásuk szerint nem tapasztaltak semmilyen különbséget közte, és a „hagyományos” húsok között, sem ízben, sem állagban.

Bár sokan ódzkodnak még attól a gondolattól, hogy egy napon laboratóriumban előállított húsokat fogyasszanak, fontos megjegyezni, hogy a szakemberek szerint ez a hús jóval egészségesebb, mint a tenyésztett hús, hiszen nem kell félnünk olyan betegségektől, melyek az állattenyésztés esetében felléphetnek. A Farm Forward fogyasztói felmérése azt mutatja, hogy az amerikaiak kétharmada szívesen fogyasztana olyan húst, mely laboratóriumban lett előállítva.