Értékesíti gyógyszergyártó-divízióját az Akzo Nobel


13 május 2007

Az Akzo Nobel hollandiai illetőségű vállalat 2007. március 11-én ajánlatot kapott biogyógyszerészeti leányvállalatának, az Organon BioSciences (OBS) 100%-os tulajdonrészének megvásárlására. A cégcsoportot - amelynek tagja többek között az Intervet is – 11 milliárd euroért értékesítik az amerikai Schering-Ploughnak. A felek számításai szerint a tranzakció – a partnerekkel való egyeztetések, és a szabályozó szervezetek vizsgálatának befejeződését követően – 2007 második felében zárulhat le.

Az OBS csoport tagja a humán gyógyszerészeti termékeket gyártó Organon, az állategészségügyi termékekre specializálódott Intervet, valamint a humán vakcinákat fejlesztő Nobilon. Az Organon vezető helyet foglal el a nőgyógyászat, a fertilizáció, az ideggyógyászat, illetve az aneszteziológia különböző területein. Az Intervet portfoliója különböző állatfajoknak szánt oltóanyagok és gyógyszerek széles palettáját foglalja magába.

A bejelentés kapcsán Hans Wijers, az Akzo Nobel elnöke elmondta: “Az Akzo Nobel történetének egyik mérföldköve az OBS leányvállalat tervezett eladása. A világ egyik vezető gyógyszeripari cégével, a Schering-Plough-val való társulás több lehetőséget biztosít majd az OBS egyedülálló adottságainak fejlesztéséhez. Szilárd meggyőződésünk, hogy leányvállalatunk eladása jelentős értéknövekedést fog eredményezni részvényeseink és a befektetők szempontjából.”

A Schering-Plough állategészségügyi tevékenységével kapcsolatos kutatásai, illetve az Intervet kutatásai és gyártása az eddigi helyszíneken folytatódik. Az Organon nőgyógyászati és fertilizációs tevékenységeivel foglalkozó ágazata, a hollandiai Oss városában rendezi be kutató és gyártó bázisát, míg az Organon ideggyógyászati ágazatának kutatásait továbbra is a skóciai Newhouse-ben folytatják.

A Schering-Plough elnök-vezérigazgatója, Fred Hassan a tranzakcióval kapcsolatban megjegyezte: “Az Organon BioSciences kiválóan illeszkedik a Schering-Plough profiljába stratégiai, tudományos és pénzügyi szempontból is. Az üzletág megvételét követően gördülékeny és hatékony átállást jósolunk, amely lehetővé leszi számunkra, hogy még több értéket teremtsünk az OBS termékei körében.”

További információ:
Gyöngyös Krisztina – Café PR Kft.
Tel: 450-5065; Email: gyongyosk@cafepr.hu